Egressy Tamás:

EGY FIATAL HALÁLFALÓ

A sötét éj most oly vakon ásít;

S hol a fény kialszik, többé nem látszik

A jellem, az élet, az arcvonások;

S kik körülötted állnak, tudod, hogy mások,

Nem arc nélküli, hideg, ám vad csuklyások…

De nem tehetsz semmit, és nem is nagyon akarsz;

Azért jöttél ide, mert szolgaként vakarsz

Egy sebet, mi nem gyógyul, nem forr be úgyse

De jólesik, hogy ott vagy, hogy nem válsz meg tőle,

Csak nézed – hogy kérjed!? – ha nem kap és nem ad;

Ha nem néz, ha nem lát, s te utálod magad

Már érte: hogy nem mondod, nem kéred, nem teszed,

Nem vagy elég hasznos tagja a rendednek;

Mert melletted hidegen, nyugodtan pásztázza…

Seregei élén úgy vágja vigyázba

Magát egy náladnál nem öregebb szolga

Majd loholhat utána, mint egy koszos bolha.

Alázat, fegyelem, beszélő fegyverek…

Tisztelet, hűség és fenyítés kell neked;

Ha belépsz, már nem mehetsz,

Új éltet nem kezdhetsz,

Sereged: családod;

Ellenség: barátod

Nem lehet, nem teszed… nem rettegsz: nem lehet.

S az éjfekete földön családod… sereged

Voldemort nagyúrért csatába kecmereg.

Sötét már a jegy, mely beragyogja lényed,

Sötét a szándék, mi fagyott földön éltet,

Sötét a csend is, mi a seregre borul,

Hol ez, hol az ront már oda csak úgy vadul

Egy állathoz, muglihoz, egyéb csőcselékhez,

A halálfaló-család immár fázik, éhez;

A tar fejű vezérnek vörös a szeme…

A bélyeg, mit beléd süt… a szíved sajdul bele,

Hogy ettől a szent, néma pillanattól fogva

Ki vagy szolgáltatva holmi állat-módra.

Sereg masíroz által árkon-bokron

Tövisen, csalánon, mugli családokon

Szelíden, hüppögve ballagsz el utánuk,

Megölnek, ha nem hagyja el az ajkadat átok…

Utakon, sötétben, erdőben, gallyaktól,

Egy Uráért csattog a sereg, és csak lohol;

A Sötét Nagyúr még nem elégedett:

Senkivel, de főleg, főleg nem veled…